Szerelmes versek

Tóthárpád Ferenc: Percbe kövült hajnalon

Fuldoklásig szorít s ölel a vágy,*
Ropogtatja a csontjaim.
Langy fényekkel felöltözik szobád,
Illan az éji baldachin.

Szaltót bucskáz a fény a válladon,
Ezernyi csókkal kelteget,
Visszakacsint az óraszámlapon,
S aranyba önti testedet.

Nem moccanok! Fejed rajtam pihen,
Hajad játszik az arcomon.
Jó így! Maradj még egy kicsit, szivem,
E percbe kövült hajnalon!

*Töredék Tóth Árpád: Szeretsz? c. költeményéből

Tóthárpád Ferenc: Bársonyodba öltözöm

Megismerem, ha rám hull az árnyék,
Ha mögöttem is állsz, én érzem meleged!
Egyébre már mire is vágynék.
Talán – ha megfognád a kezemet...

Talán, ha még szólnál néhány jó szót,
S hazudnád, hogy... akárhány életen is át!
Ha Isten így rendelte: legyen!
De nem felejtem árnyad bársonyát!

Tóthárpád Ferenc: Szentjeim közé fogadlak

Skarlátkendőket ráz a nyár.
A méla szombat délután
Az arcodra vetődik, és
Hamvas pírja megáld. Kevés,

Mi szép, ami ily szép lehet:
Egy tünde szűz, a feszület,
S a szikrázó rózsaablak.

Szentjeim közé fogadlak!
És, ha kiátkoznak, miért

Gyilkolnék is kegyeidért,
S örök tűzre kárhoztatok –
Skarlátfényed ott is ragyog!

Tóthárpád Ferenc: Átkozottak

Szeretnélek kibontani,
Tested selymét felszántani!
Körmöm nyoma, ugye fáj?

De fáj-e úgy, ahogy nekem?
Bőröd alá temetkezem,
S kinevetem a halált.

Ha elvegyül véred s vérem,
Anyám leszel és testvérem!
Minden sebünk beheged.

Mint szerető, elragadlak,
Befogadsz és befogadlak!
Mást, egyebet tehetek?

Gámentzy Eduárd: Nyiss ajtót!

Tetovált mosolyod mögé bújsz,
S hogy ne ismerjen senki rád,
Kifested magad az álmaiddal.
Lelked mélyén üres szobád
Magányát hordozod riadtan.
Ahogy a fák az alkonyatban,
Tűnnél el láthatatlanul.
Nem hiszel nekem, de rád találok!
Kimondva, kimondatlanul,
Szavaim érthetővé válnak,
Lesznek mondatok, verssorok.
-Suttogok neked,... s ha hallanád
Nyiss ajtót!... -Én kopogtatok.

Gámentzy Eduárd: Legyél te!

Legyél te sóhaj...
S én vigasz...!
Vagy görcsbe rándult... torz grimasz!
Hogy én lehessek majd a kéz,
Ki érintésével becéz...

Legyél te mosoly,
Én a könny...!
S ha jönne öngyilkos közöny,
Keress a szívemben helyet!
Ne hagyd, hogy elveszítselek!

Legyél te gyertya...
Én a tűz...!
Kit olthatatlan vágya űz...
Két végén égő... szörnyű... tánc...
- Kegyetlen... gyönyörű románc...

Gámentzy Eduárd: Vers Neked

Ha szólnál, hogyha mondanád!
Én rád hajolnék mint a nád
A tó vízére csendesen.
Hagynám, hogy ringatózz velem.

Ha nem beszélsz, mert nem lehet,
Csak küldjél bármilyen jelet!
Elég egy apró mozdulat,
S én találok hozzád utat!

- Mert megszerezlek bárhogyan!
A porba rajzolom magam,
Amerre jársz, amerre lépsz.
- Ha nem akarsz is hozzám érsz!

Gámentzy Eduárd: Ma egész nap

Ma egész nap itt voltál velem!
Vittelek át a hegyeken.
Erdőkön, mezőkön patakon,
Túl a szomorú napokon.

Ma egész nap itt voltál velem!
Virágot szedtünk a réteken.
Nevettünk, játszottunk boldogan,
Könnyedén, fájón..halálosan!

S a barátaim, a farkasok,
Olyan szelíden álltak ott!
-Lábukhoz ültek a madarak...
Amikor megmutattalak.

Gámentzy Eduárd: Tavasz nélküled

Friss hajnali ébredés,
Puha szellőrezdülés,
Virágillat, madár ének,
- Téged köszönt,... téged éltet!
Minden hangja érted szól!
- Azért hallod ... valahol?

Gámentzy Eduárd: Hozhatok neked

Hervadó virágok helyett,
Hozhatok neked színeket!
Kéket az égről,
Aranyló sárgát,
Legyen belőle
Takaród, párnád!
Ezüstöt csillogó
Forrás vizéből,
Hozhatok neked
Feketét, mélyről.
Nem olyan gyászos
Elszomorítót,
Csak olyan elfedő
Menedékadót.
Hozhatok neked
Hófehér márványt,
Legyen a tükröd!
Hozok szivárványt!
Kifeszítem föléd
Nem sírhatsz már soha!
Hozhatok neked!...
- Csak tudnám, hogy hova